Get Adobe Flash player
K2_DATE_FORMAT_LC2

Bölcsödei ellátás bevezetésének lehetősége

K2_WRITTEN_BY_MALE 

TISZTELT ÉRINTETT LAKOSSÁG!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Országgyűlés döntése értelmében 2017. január 1. napjától egységes szabályozás lépett életbe a gyermekek napközbeni ellátására – bölcsőde -  vonatkozóan.

A Kormány célja, hogy a 2018-ig a jelenleginél tizenhétezerrel több férőhely legyen a három évnél fiatalabb gyermekek számára a nappali ellátásukat biztosító intézményekben.

A hatályos rendelkezés alapján csak a tízezernél több lakossal rendelkező városoknak kell bölcsődét üzemeltetniük, a jövőben mindenhol kell majd ilyen intézményt fenntartani, ahol legalább öt gyermek után igénylik. 

A települési önkormányzatoknak 2018. december 31-éig kell eleget tennie kötelezettségének: ha a bölcsődei ellátásra az adott településen legalább öt gyermek tekintetében igény jelentkezik, vagy a település - jogszabályban meghatározottak szerint megállapított - 3 év alatti lakosainak száma meghaladja a 40 főt, akkor a települési önkormányzat gondoskodik a gyermekek bölcsődei ellátásáról, ellátást nyújtó intézmények, szolgáltatások bármelyik formájának biztosításával, önállóan, társulásban vagy ellátási szerződés útján.

Daruszentmiklóson a népességnyilvántartás adatai alapján a 3 év alatti lakosok száma eléri a 40 főt, ezért ezúton felhívást teszünk közzé arról, hogy az érintett szülő vagy más törvényes képviselő 2017. április 15-ig írásban jelezheti Daruszentmiklós Község Önkormányzatánál (2423. Daruszentmiklós, Fő utca 53/D.) a bölcsődei ellátás biztosítása iránti igényét.

Daruszentmiklós, 2017. február 28.

Daruszentmiklós Község Önkormányzata

K2_READ 622 K2_TIMES
K2_LOGIN_TO_POST_COMMENTS
Infóblokk

Fontos információk

2423 Daruszentmiklós

Polgármester: Rauf Norbert

Önkormányzatról

Hivatal: Fő út 53/D.

25/505-403

Hivatali elérhetőségek

Körzeti megbízott: Démuth Roland 20/277-0045

Polgárőrség: 30/621-0235

Orvosi rendelő: 25/486-821

Orvosi ügyelet: Nagyvenyim, Fő u. 45. 25/506-201

Fogorvos: Előszállás, Balatoni út 58. 25/484-823

Szennyvízszállítás: Liquid-Porter Kft. 06-20/805-9009

Falugazdász: Sajti Csaba, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, 30/375-0627, sajti.csaba@nak.hu 

Templomot építünk

templom2

Az adományok számára biztosított, elkülönítetten kezelt alszámla száma:
11736037-15365886-10310001

Még több kép a Képtárban!